Az állófogadás szervezésben is kiteszünk magunkért! A rendezvény elnyeri majd a vendégek tetszését a cateringtől kezdve a hangulatig.
Az állófogadás szervezéshez tisztában kell lenni pár alapvető fogalommal és ismerni kell a sikeres lebonyolításhoz szükséges lépéseket. Az állófogadás elegáns rendezvény, általában ünnepélyes alkalomból döntenek egy ilyen rendezvényforma mellett. Amellett, hogy egy fogadásról van szó, a vendégek kötetlenül mozoghatnak, nincsenek asztalok, kijelölt helyek. A büfét és a kis, körbeállható asztalokat szabadon megközelítheti mindenki, ami a kapcsolatépítés, a laza hangulat alapja. Az állófogadás szervezésnél tehát figyelembe kell venni a helyszín nagyságát, elrendezését és olyat választani, ahol kényelmesen elfér mindenki, van tér a mozgásra és a büfé is helyet kaphat.
Az állófogadás szervezés egyik központi kérdése a catering. Fontos a bőséges ital-és ételválaszték azért, hogy ne fogyjanak ki semmiből hirtelen. A rendezvény ideje alatt gyakorlatilag folyamatosan esznek és isznak a vendégek, a tálak feltöltésére is ügyelni kell. A cateringet az állva, beszélgetés közben is kényelmesen fogyasztható ételek jellemzik. Az állófogadás szervezésben teret kaphat a finger food, a mini fogások, falatkák, mutatós, apró desszertek. A kreatív, ötletes, látványos megvalósításra itt tényleg van lehetőség.
Az állófogadás szervezés nem zárja ki a svédasztalos cateringet sem, de olyan fogásokra kell fókuszálni, amiket fél kézzel, lapos tányérból egyszerűen lehet fogyasztani. Ezen kívül meg kell teremteni a gyors, igényes kiszolgálás feltételeit is.
Az állófogadás szervezése, a catering biztosítása profi szinten valósul meg, ha professzionális rendezvényesekhez fordul ez ügyben. A csapatunk mindent megtesz azért, hogy ez az ünnepélyes, mégis kötetlen rendezvény a legjobb formájában történjen meg. A honlapunkon szerepelnek a cégünk elérhetőségei, ha szüksége van még információra a szolgáltatásainkról, érdeklődik az ajánlatunk iránt, lépjen kapcsolata velünk minél hamarabb!