post

Idén is elérkezett a november, vele együtt pedig elkezdődött a céges rendezvények szezonja is. Ilyenkor a kisebb-nagyobb vállalkozások elkezdik szervezni a karácsonyi összejöveteleket, amelyek növelik a cég jó hírét, és nem utolsó sorban a dolgozók is kikapcsolódhatnak. Ezeknek a rendezvényeknek az egyik legnépszerűbb formája az állófogadás, melynek szervezésében cégünk teljes körű szolgáltatással áll rendelkezésre.

Az állófogadások szervezése összetett, bonyolult folyamat, ami gyakorlatot és rengeteg időt igényel. A céges rendezvények terén azért is az egyik legnépszerűbb választás, mert így a dolgozóknak lehetőségük van azzal beszélgetni, akivel szeretnének, illetve jobban megismerhetik a csapat minden tagját. Az állófogadások szervezése során fontos szempont a várható létszám.  Kevesebb résztvevő esetén általában a felszolgálók kínálják körbe az italokat, de egy nagyobb rendezvény alkalmával jellemzőbb az italpultok felállítása. Ételeket a helyiség közepén elhelyezett tálakról lehet választani, ezek a rendezvény jellege miatt leginkább egyszerűen fogyasztható fogások. Ezeket az állófogadások szervezése során kell pontosítani. Gyakoriak a hidegtálak, sajttálak, saláták, gyümölcsök és az egyszerű desszertek, meleg étel nem mindig kap helyet a kínálatban. Ha mégis szeretnénk valamilyen meleg fogással is szolgálni, fontos, hogy ez is egyszerűen fogyasztható legyen, egy adag maximum néhány falatot jelentsen.

Az állófogadások szervezése során kiemelt szerepet kap a helyszín kiválasztása. Természetesen ez nagyban függ a vendégek létszámától, foglalhatóak akár több száz fő befogadására képes csarnokok is, de egy kisebb cégnek általában elég a 15-20 fő számára ideális terem.

Úgy döntött, hogy idén profikra bízza az év végén esedékes céges állófogadás szervezését? A legjobb helyen jár, hiszen velünk garantált a siker! Forduljon hozzánk bizalommal, kérje bátran munkatársaink részletes tájékoztatását az állófogadás szervezésével kapcsolatban!