post

Ünnepi rendezvényszervezés kis létszámú eseményekhez

A céges ünneplésnek év végén több apropója is adódik. Az egyik, a karácsonyi céges buli, amihez nem árt cateringet, rendezvényszervezést kérni.

A világraszóló céges partyk ideje azonban leáldozóban van. Egyre inkább a zártkörű, kisebb létszámú, meghittebb hangulatú rendezvények kerülnek előtérbe. Ennek oka egyértelműen az aktuális helyzetben keresendő, de nincs ok az elkeseredésre, mert egy kisebb karácsonyi rendezvényből is válhat óriási élmény. Mire van szükség az év végi rendezvényszervezéshez?

Read More

Céges karácsony

Hogy lehet az idei céges karácsonyi rendezvény egyszerre rendhagyó és hagyományos? 

 

A modern trendek a karácsonyt is utolérték. A céges rendezvények között a karácsonyi partik talán a legfontosabbak. A legtöbb cég esetében ez az az alkalom, amikor az összes dolgozó egy időben, egy helyen jelen van, épp ezért fontos, hogy megfelelő programokkal, és bőséges étel-ital kínálattal pörgessük fel az est hangulatát.

Ha Ön is épp egy céges ünnepi összejövetelt próbál megszervezni, akkor jól tudja, hogy a karácsony az egész évi hajtás lezárása, ezért érdemes kellőképpen megünnepelni. 🙂

Ebben a cikkben összegyűjtöttem néhány új trendet, amelyekkel fel lehet dobni a menüsort. Sok vállalkozásnál elvárás ilyenkor a tradicionális menüsor:

  • a halászlé
  • a töltött káposzta
  • a kacsacomb párolt káposztával vagy
  • a mézes pulykasült.

 

Egy hosszabb rendezvény esetén a vacsora előtt érdemes kis falatokkal már megkínálni a vendégeket, hiszen ha csupán az italpult szabad az első 1-2 órában, könnyen előfordulhat, hogy lesz olyan kolléga, aki „túltölt”. Ezek a falatok lehetnek sós aprósütemények vagy a most nagyon divatos „fine dining falatkák” vagy mini szendvicsek. 

A menü kiválasztásánál érdemes odafigyelni arra, hogy a kollégák között van-e valamilyen alapanyag érzékeny. A leggyakoribb a glutén és a laktóz érzékenység. A Fine Dine Catering menüsorainak kialakításánál ezekre mi külön odafigyelünk, mindig tartalmaz az ételsor olyan fogást, ami az ételallergiások számára is fogyasztható. Mindemellett lehetőség szerint külön tálaljuk a húsokat a mártásoktól, öntetektől.

 

A desszertekbe is csempészhetünk egy kis újdonságot… A klasszikus bejgli-zserbó-somlói szentháromságot nyugodtan megtörheti egy színes macaron kavalkáddal vagy akár pohárkrémekkel is. Ez utóbbiból nagyon népszerű a diabetikus narancsos csokoládé mousse! Ezek a könnyű krém desszertek egy nehéz karácsonyi ételsor után egészen üdítően hatnak a vendégek számára. 

 

 

A kávé szertartása ma már szinte minden étkezéshez dukál, pláne, ha egy késő estig tartó céges összejövetelről van szól. Ráadásul a karácsonyi időszakban a kávé kiemelkedően közkedvelt, hiszen ilyenkor van igazán szezonja a különleges szirupokkal, habbal, csokoládéval kiegészített feketének…

Hogyan tud egy kis extra élményt csempészni a kávézásba?

  • frissen darált szemes kávéval,
  • laktózmentes tejjel, szója vagy kókusztejjel izgalmasabbá téve
  • édesítésként: nádcukorral vagy mézzel kínálhatjuk még a kávét
  • és az igazán mennyei élményeket nyújtó szirupokkal (pl.: pörkölt mogyoró, étcsokoládé, vanília vagy kókusz ízesítésűek)

Ezek a finom kis extrák óriásit dobnak a kínálaton, amivel azt hiszem az Ön vendégei is jócskán elégedettek lesznek.  :)​

 

 

Az étkezés mellett az italkínálat a másik nagyon fontos pontja van a vendéglátásnak. Itt számos lehetőségünk van arra, hogy az esemény hagyományos erényeit kiemeljük. Klasszikus választás a borpult, sommelier kiszolgálásával. Az idei trend azonban hozott egy kis újítást a borasztalhoz, az úgy nevezett „fröccs pultot”. A fröccs is egy bor alapú ital, főleg vidéken volt közkedvelt a múlt század közepéig, most pedig újra hódít.

A fröccs jellegzetessége a ballonos szóda, mint második fő alkotóelem. Ezt a két italt frissen keverjük össze, így a szóda pezsgése megmarad a fogyasztás alatt és egy kellemes frissítőt kapunk.

Fröccsből számtalan fajta létezik attól függően, hogy vörös vagy fehér borból készül-e, és hogy mennyi szódát adunk hozzá. Az új divat pedig az, hogy egy harmadik alkotóelemet is kap, valamilyen ízesítésű szörpöt.

Ez az úgynevezett „maci fröccs”. A vörös borokat általában meggy, vagy málnaszörppel bolondítják meg, míg a fehérborhoz elsősorban a bodza szörpöt ajánlom. 

Ezek az italok alacsony alkohol tartalmuknak köszönhetően segítenek abban is, hogy a kollégák ne váljanak vállalhatatlanná az est előrehaladtával. 🙂

 

Ezekkel az apró különlegességekkel a karácsonyi céges parti egyszerre tud a hagyományos elvárásoknak is megfelelni, valamint a modern gasztronómiai irányokat is bele lehet csempészni.

Apró kis változtatások, amelyekkel mind a tálalásban, mint a kulináris élvezetek terén új dolgokat mutathat a kollégái számára.  Bártan válasszon idén ilyen izgalmas kiegészítőket a cége karácsonyi bulijára!

Ha pedig szeretné profikra bízni a catering megszervezését és levezénylését, forduljon hozzánk bizalommal, segítünk Önnek!

Sikeres karácsonyi partit kívánunk!